„Ha sikerül eljutnom fontos dolgaimhoz, hajamba csomagolom őket, és hazaviszem.“ A felnőtté válás során valóban megtaláljuk önmagunkat, vagy azok leszünk, akivé a környezetünk formál minket? Megtalálhatjuk valódi helyünket a világban? S a keresés közben hogy őrizzük meg az életöröm zsigeri képességét? A válaszokat a fenti kérdésekre az alkotók Federico García Lorca (1898 – 1936) műveiben keresik. A spanyol szerző rövid élete alatt költőként, drámaíróként, zeneszerzőként és képzőművészként is maradandót alkotott. Kortársai pedig lendületes, szenvedélyes, de egyben végtelenül érzékeny emberként ismerték. Műveiből visszatükröződik személyisége, andalúz identitása s a kor is, amelyben élt. Az alkotóknak nem szándéka aprólékosan feltérképezni ezt a gazdag életművet, helyette néhány kiemelt versen és dalon keresztül igyekeznek megidézni azt a szellemiséget, melyet művészként és emberként is képviselt. A válogatott költeményeket Finta Viktória prózái egészítik ki, párhuzamokat keresve Lorca s a mi világunk között. A prózák automatikus írással keletkeztek a Lorca-versek hatására, később sok átírás és gondos szerkesztés után nyerték el végső formájukat. A prózai és verses szövegek sorrendjét elsősorban az intuíció határozta meg, a bennük rejlő motívumok egymásra utalásai alapján. A szokatlan alkotói módszernek velejárója, hogy nem egy lineáris történet rajzolódik ki előttünk, hanem mozaikszerűen jelennek meg szituációk, mikrotörténések. Ezekben a mozaikokban egy Lorca-olvasó életének eseményei rajzolódnak ki előttünk. Mindezt egy órában, verssel, zenével, prózával, s némi parti tánccal.